2015. július 2.

1.Fejezet Kezdet

Sophia  szemszöge
A nap sugarai erőszakosan törtek utat maguknak az ablakomon, majd landoltak az arcomon. Hiába
volt becsukva a szemem, még így is érzékeltem az erős fényt. Miután meguntam a szenvedést, lassan felültem az ágyamon, és megdörzsöltem a szemeim. Az órámra pillantottam, ami az ágyam melletti kis asztalon kapott helyett és láttam, hogy már 10 óra is elmúlt. Kimásztam az ágyból, majd a fürdő felé vettem az irányt. Miután elintéztem a mindennapos reggeli teendőimet, lecsoszogtam a konyhába, hogy keressek magamnak valami enni valót. Mikor leértem láttam, hogy legjobb barátnőm és egyben lakótársam, Eleanor már a nappaliban ül és unottan nyomkodja a távirányítót.
- Szia, El! -köszöntem neki, miközben kinyitottam a hűtőt. Egyedül csak egy szelet pizza volt a hűtőben, úgyhogy azt kikaptam onnan, ráraktam egy tányérra, majd bevágtam a mikróba.
- Jó reggelt, álomszuszék! -köszönt vissza. A mikro hangos csipogassal jelzett, hogy a pizzám már felmelegedett annyira, amennyire én szerettem volna. Kezembe vettem a tányért, majd elindultam a nappali felé és leültem El mellé.
Nincs itthon kaja. Be kellene vásárolnunk.-mondtam két falat közt.
Később eljössz velem? -fordult felém.
Persze.-bólintottam.
Van programod mára?
Nincs, miért?
Akkor most már van.-kacsintott rám.-Este bulizunk! -vigyorgott.
El, tudod, hogy nem szeretem a bulikat.-sóhajtottam.
Én meg nem szeretem, ha nyavogsz! -lökött meg játékosan a vállával.- Meg ez amúgy is csak egy házibuli lesz. Ismerősökkel lesz tele az egész hely.
Nekem csak te vagy az ismerősöm.-morogtam az orrom alatt.
Meg Louis-ék.
Jó, de ők nincsenek itthon.
Ma jönnek haza. Liam nem hívott?
Nem!!! Komolyan ma jönnek haza?
Aha. Louis tegnap este hívott fel és azt mondta, hogy ma jönnek.
Én kinyírom a drága testvérkémet! -ja, igen...Liam a bátyam...
Amikor Eleanor közölte velem, hogy a fiúk haza jönnek, nem hittem a füleimnek . Végre újra láthatom Liam-et! Ez alatt a pár év alatt sajnos nem tudtunk olyan sokat beszélni és már nagyon hiányzik nekem

2 megjegyzés:

  1. Eddig egészen figyelemfelkeltő, de ajánlom a kötőjeleket hogy az olvasó tudja, hogy ott bizony párbeszéd folyik...
    Kommentemmel nem bántani akartalak, nehogy félreértsd, csupán segítő szándékok vezéreltek. :) Na, milyen szépen tudok fogalmazni... *vállveregetés,ezértjáregykeksz*
    Sok sikert a folytatáshoz! :) xx

    VálaszTörlés
  2. Szia Nem Haragszok hogy le írtad amit gondoltál minden embertől el fogadom amit írnak mert szeretek sok rosszból tanulni és ki javitani azokat :)

    VálaszTörlés